Ez a blog egy enciklopédia. Olyan kifejezések sorjáznak benne, amelyeket egy színházi ember ismer és használ.

Ezt a bevezető bejegyzést azért tettük elé, hogy egyszerre lecseréljük az összes olyan bekezdést, amelyet lényegében később mindegyik cikkhez oda lehetne írni:

igen, tudjuk, hogy mindenki úgy csinálja, ahogy akarja - öntörvényű, erős akaratú, esetenként megszállott emberek gyűjtőhelye a színház, és ez rendben is van így, nem vitatja senki. Nincs olyan, hogy hogyan "kell" csinálni. A jó színháznak nincs receptje - ez benne a jó. Azonban létezik egy olyan iparági közös ismeret (szokásjog), amelyre egész egyszerűen úgy szokás hivatkozni: a szakma.  

Nem kell ezt túlmisztifikálni. 

A szakma alatt most a legegyszerűbbet értjük: azt, hogy bemész egy színházba, körülnézel az ott lévő 20-50-100 emberen, utána rá az órádra... és tudod, mit kell csinálni. Ha senki nem mond mást, akkor így jársz el, a fogalmakat az itt leírtak szerint használod. "Tudja a szakmát" - fogják rólad mondani egy idő után. (Ettől még simán lehetsz tehetségtelen, annak ehhez semmi köze.)

Szóval az itt leírtak ezt a közös tudást csámcsogják - erőnkhöz mérten közérthetően.

És itt jegyezzük meg, hogy sok-sok évtizede létezik magyar színházművészeti felsőoktatás, de a szakma sehol nincs leírva, szakkönyvek, egyetemi jegyzetek lényegében nincsenek.

Ezúton is tisztelettel üdvözöljük Kornis Mihályt, akinek Színházi dolgok c. könyve még aránylag a legközelebb áll ehhez - és köszönjük neki, hogy összeszedte akkor, amit tudni lehetett.

Ez, amit itt csinálunk, kicsit más nézőpontú, kevésbé lírai, és persze nem könyv, tehát nincs és nem is lesz végleges formája, bővülni és alakulni fog.

Célja a megőrzés. Mert eltűnik hamarosan, más jön helyette.
Ez nem baj egyébként.