Szállóige, amelyet Ibsennek szokás tulajdonítani (tévesen). 

Gunyorosan használatos, olyankor, amikor egy szereplő mondatáról ordít, hogy csak az információ átadása a célja.

Gyakran előforduló dramaturgiai hiba, hogy szereplők a cselekmény/történet szempontjából nélkülözhetetlen információkat mondanak ki hangosan, noha nincs igazi okuk rá. (Miért mondaná a testvérének, hogy az apjuk fakereskedő volt, hisz az nyilván tudja ezt, pláne, ha még azt is belemondja, hogy "mint tudjuk".)

A próbán gunyorosan akkor szokták elmormolni a bajszuk alatt az emberek, hogy apánk, mint tudjuk, fakereskedő volt, amikor valami olyasmit kell átéléssel előadniuk, amit a másik szereplő a történet szerint nyilván magától is tud.

VIKOMT: Induljunk!

PETRENCÉS: De uram! Nagyon jól tudod, hogy harangszóig az őrök nem hagyják el a kapufülkét, így mellettük el aligha juthatunk! Várnunk kell, amíg estebédjükre visszavonulnak a városbíró tornyába, ki gazdagon vendégli őket minden másnap - akkor elosonhatunk a kapurácshoz, és kijuthatunk tán észrevétlenül.

VIKOMT: Igazad van. Jobb lesz, ha várunk, és később, ha már nem strázsálnak ott, elsettenkedünk a boltozat alatt! Ó Cynthyám, remélem, megvárod jöttünköt, és nem indulsz neki a lápnak egyedül!

Ugyanez fakereskedő nélkül:

VIKOMT: Gyerünk.

PETRENCÉS: De az őrök...

VIKOMT: Igaz. Várnunk kell. Cynthya...

PETRENCÉS: Ne csüggedj, uram. Nemsoká harangoznak.

Érdekes egyébként, hogy a jelenség annál kevésbé zavaró, minél többen vannak a jelenetben. Ha egy király beszédet intéz a trónteremben az udvar népéhez, akkor monológjának hangvétele hasonlít ahhoz, ahogy egy politikus beszél - világos üzenetet kell átvinnie, ezért megvan rá az oka, hogy evidenciákat mondjon ki. Szándékairól, a hadi helyzetről, az évszakról, bármiről. Nyilvános beszédbe az ilyesmi belefér. Ez praktikus és kézenfekvő alkalom, hogy a nézőknek mindenfélét átadjon, ami kell majd nekik a történet megértéséhez - miközben nem zavarja meg senki benne, hiszen a jelenet is az, hogy a sok intrikáló udvaronc figyeli a mindenféle utalásokat, amelyek a szövegben megbújnak, és aztán később a darabban azok kövtekezményeképp cselekszik. A néző ezt nem fogja rendellenességnek hallani, mert hallott már életében ilyet. 

Kedves végzősök, kedves diákok, kedves szülők, kedves kollégák! Véget ért egy újabb tanév, a munkával töltött hónapok után a pihenés vidám hetei következnek.

- dörgi az iskolaigazgató, és, bár várhatóan komikusnak fogjuk találni mindannyian, mégsem jut senkinek eszébe közbekiabálni, hogy "tudjuk, tudjuk, hát basszus ezért jöttünk ide eleve".

Ha viszont egy jelentben az igazgatóhelyettesnek mondja négyszemközt az irodában:

IGAZGATÓ: Imrém, azért hívtalak be, mert véget ért egy tanév, a vakáció következik.

..akkor a színészek legkésőbb a rendelkezőpróbán szólni fognak, hogy ezt tán ki kéne húzni, mert ez olyasmi, amit mind a két szereplő tud, mi az ördögnek beszélnék meg egymással. Térjenek a tárgyra.

A jelenség életrajzi daraboknál a leglátványosabb (ahol a sok valós adat belezsúfolásával szokás hitelesíteni a mondandót - ez viszont szinte azonnal előállítja a fakereskedő-szindrómát) - de bármilyen témánál és műfajnál előfordul. A próbafolyamat előtti tettenérése és kiszűrése a dramaturg feladata. 

Az ilyen húzást a rendező is kérheti/jóváhagyhatja a saját hatáskörében, hagyományosan nem kell megbeszélni az íróval.